||||| C ||||| C ||||| C ||||| M |||||

Communication Center for Contemporary Music

(Kommunikációs Központ a Kortárs Zenéért)

Zeneakadémista korom óta a művészeti elveim alapvetően nem változtak. A világ azonban megváltozott, aminek örülök: már nem vagyok egyedül a “merészen hagyománytisztelő” úton. Felmerült bennem a gondolat, hogy talán érdemes lenne összehangolni az erőfeszítéseket…

Szerintem a kortárs zene problémájának a gyökere abban rejlik, hogy legtöbb esetben az elsődleges komponálási tényező nem a hallás, hanem valami más: elme spekuláció, matematikai számsorok hangzóvá tétele, absztrakt vagy intellektuális fogantatású ötlet, szerzői modorosság, szerzői rögeszme, bárminemű ideológia, üzleti vagy kultúrpolitikai megfontolás. A felsoroltak vagy azokhoz hasonló, a művészeten kívül álló szempontok dominanciája miatt érezhetjük úgy, hogy a gyengébb művek a látszólagos bonyolultságuk ellenére is egysíkúak, egydimenziósak.

A C.C.C.M. célkitűzése olyan “remekműgyanús” zeneműveknek a felkutatása, melyek az elmén kívül a fül, a lélek és a szív áldásos közreműködésével is íródtak. Zenéről lévén szó, véleményem szerint leginkább az ilyen – többsíkú, többdimenziós – művek képviselhetnek maradandó művészeti értéket, a természetes szelekció következtében leginkább ezek közül maradhatnak fenn az időtálló alkotások.

De mi a mérce? Talán újdonságnak számít, hogy a kialakult konveciókkal ellentétben – szerintem – a bűvös választóvonal nem a tonális és az atonális, nem az experimentális és a közérthető, nem a professzionális és a dilettáns, hanem az ihletett és az ihletre süket, “hallástalan” (hm… “vallástalan”?) zene között húzódik meg. Véleményem szerint az atonális zene is képviselhet maradandó értéket, amennyiben a hallás az elsődleges komponálási tényező. Az experimentális és a közérthető zenei irányzatoknak egyaránt lehetnek kiábrándító megnyilvánulásai. A dilettáns, de az ihletettség csíráját magában hordozó mű néha javítható (tehát esélyes), ezzel szemben a “hallástalan” alkotás reménytelen, és emiatt javíthatatlan

Az időtálló értékek felkutatása nem öncélú. Közhely, de a közismert hasonlattal élve, valóban egy óriási szakadékot kellene áthidalni. Társadalmi összefogással, invenciózus megoldásokkal azokat az “elhalt idegpályákat” kívánom regenerálni, melyek egykor igen jól működtek a szerzőközönség és a zenemű-közönség relációban.

A C.C.C.M. budapesti, hivatalos megnyitóját 2015. február 15-re tervezem. Addig is várom Önöktől a javaslatokat, az ötleteket és a bárminemű segítséget. Egy jobb és élhetőbb világ reményében …